Certified partner of solidworks

Útjára indult az Országos SOLIDWORKS Diákverseny

2018.04.04
Útjára indult az Országos SOLIDWORKS Diákverseny

Idén első alkalommal került megrendezésre a SOLIDWORKS diákverseny, amelyen az ország legjobb diák CAD modellezőit kerestük. A versenyt két kategóriában hirdettük meg egyetemi/ főiskolai valamint szakközépiskolás diákok számára. A pályaművekkel egyénileg, illetve csapattal is lehetett pályázni. A versenyen indulóknak első körben egy használati tárgyat kellett megtervezniük és február 28-ig leadniuk. A beküldött anyagok közül a zsűri értékelése alapján kategóriákként a legjobb 7 pályamunkát beküldőt hívtuk meg a második fordulóra. A döntőre március 29-én került sor a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Öveges József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának Fehérvári úti gyakorló intézményében. A versenyre 26 iskolából több mint 50 diák jelentkezett, akik közül a döntőbe 14 iskola 32 diákja jutott be. A rendezvényt az EuroSolid munkatársa Csépe Teodor és a cégvezetője Wiesler Zoltán nyitották meg, akik vázolták a verseny menetét és a programot, majd pár szót szóltak a cégről, a verseny céljáról és fontosságáról, valamint partnereikről és a verseny támogatóiról (Borsodi Műhely Kft3dConnexion).

Óra indul!

A megnyitó után a diákok belekezdtek a feladatok megoldásába, amelyre 1,5 órájuk volt. A verseny két etápban zajlott, először az egyéni indulók mérhették össze tervezői tudásukat majd egy rövid szünet után a csapatok következtek. A versenyt az EuroSolid szakemberei ifj. Gergő Ferenc, Szatmári Tamás és Almás József felügyelték és válaszoltak a versenyfeladat kapcsán felmerülő kérdésekre. Az éppen nem versenyző résztvevőknek pedig Hetyei Csaba tartott bemutatót a SOLIDWORKS szimulációs megoldásairól és képességeiről. A versenyfeladatok kiértékelése után a SOLIDWORKS diákverseny díjait Csépe Teodor adta át a résztvevőknek.

Díjazottak szakközépiskola egyéni kategóriában

  • 1. helyezett: Debreceni Gábor, Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
  • 2. helyezett: Balogh Levente, Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma
  • 3. helyezett: Antalics Márk, Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

Díjazottak szakközépiskola csapat kategóriában

  • 1. helyezett: Vágner Zoltán, Radócz Kristóf, Nagy Imre, Karsai Norbert, DSZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma
  • 2. helyezett: Bánhídi Erik, Varga Bence, Pécsi Szakképzési Centrum Mohácsi Radnóti Miklós Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
  • 3. helyezett: Nagy László, Hoschek Dávid, Jassa Csaba, Tatabányai Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Díjazottak egyetem/ főiskola egyéni kategóriában

  • 1. helyezett: Jósvai Dániel, Budapesti Műszaki Egyetem
  • 2. helyezett: Nádasi Gábor, Budapesti Műszaki Egyetem
  • 3. helyezett: Ritter Ákos, Nyíregyházi Egyetem

Díjazottak egyetem/ főiskola csapat kategóriában

  • 1. helyezett: Domokos Áron, Nagy Barnabás, Soproni Egyetem
  • 2. helyezett: Erdélyi Csaba, Steiger Péter, Tarkó István Ádám, Márton László, Nyíregyházi Egyetem
  • 3. helyezett megosztva: Kovács Olivér, Zalavári Dávid, Széchenyi István Egyetem
Nemes Csaba, Nemes Zsolt, Debreceni Egyetem

Nagy örömünkre szolgált a verseny megrendezése és a sok érdeklődő, mert ezt az eseményt kiváló lehetőségnek tartjuk a diákok és iskolák számára a kapcsolatépítésre, valamint a tanulók képességeinek felmérésére és visszajelzésére. Bízunk benne, hogy hagyományt teremtve jövőre hasonlóan jó hangulatban, izgalmakban és nyereményekben gazdag SOLIDWORKS versenyt tarthatunk, amelyen még több diák, iskola és ipari szereplő vesz majd részt. Találkozzunk jövőre a SOLIDWORKS 2019 diákversenyen! A rendezvényről készül képek az alábbi linken érhetők el: EuroSolid Facebook album Videó az eseményről A képeket és a felvételt a CNCMedia készítette.

Bíró Dóra  

Legalább 3 karakter szükséges a kereséshez!
Érdeklődik megoldásaink egyike iránt vagy csak kérdése van?
Vegye fel velünk a kapcsolatot és tanácsadónk készséggel segít eligazodni vagy megválaszolni kérdéseit. Témák, amiben leggyakrabban keresnek minket: Szoftver bemutató, próbaverzió, tanácsadás, képzés információk, stb.
Személyes egyeztetés kérése
Útjára indult az Országos SOLIDWORKS Diákverseny