Certified partner of solidworks

Mit hoz a jövő az iparban és a tervezésben?

2018.02.28
Mit hoz a jövő az iparban és a tervezésben?

Összefoglaljuk, mit hoz a jövő az iparban és a tervezésben a február 4-7 között Los Angeles-ben megrendezésre került SOLIDWORKS World 2018 világtalálkozóján bemutatott új SOLIDWORKS termékeket és szolgáltatásokat. Folytatva a hagyományokat idén is sor került a SOLIDWORKS felhasználók és fejlesztők várva-várt rendezvényére a SOLIDWORKS Worldre. A világtalálkozó tökéletes alkalom az elmúlt év összegzésére és a jövő évi tervek felvázolására, az új termékek és megoldások bemutatására, valamint mindenek előtt a SOLIDWORKS közösség ünneplésére. Gian Paolo, a SOLIDWORKS vezérigazgatója nyitóbeszédében is erre a két témára összpontosított, a SOLIDWORKS felhasználókra és az ipar jövőképére, amelyben a gépek kiterjesztik az emberek tudását, hogy azok korlátok nélkül alkothassanak és tervezhessenek. Ennek az elképzelésnek a jegyében a SOLIDWORKS olyan eszközöket fejleszt és nyújt felhasználóinak, amelyekkel ötleteiket és elgondolásaikat könnyen és gyorsan valóra válthatják.

A bevezető során Gian Paolo megmutatta, hogyan érhetik el a felhasználók a desktop és felhő-alapú megoldásokat ezzel is növelve a már meglévő tervekben rejlő technológiák és információk elérését. Továbbá öt új SOLIDWORKS terméket mutatott be, amelyek a fent említett két megoldási pillért hivatottak támogatni:

  • 1. A 3DEXPERIENCE közösségi együttműködés szolgáltatása abból indult ki, hogy a tervezés kezdeti szakaszában a mérnöki ötletelés nagyon kreatív, ugyanakkor igazán kaotikus tud lenni. A 3DEXPERIENCE Social Collaboration Services a közösségi médiához hasonló ötlet- és eszmecserét tesz lehetővé egy együttműködő és biztonságos környezetben.
  • 2. A SOLIDWORKS 3DEXPERIENCE PLM szolgáltatása azzal a céllal készült, hogy a PLM-et áttekinthetővé és érthetővé tegye. A program a lehető legteljesebb és mérhető módon támogatja a módosítás kezelésétől a projekt tervezésig zajló folyamatokat.
  • 3. Az eredetileg 3DEXPERIENCE platformra kifejlesztett SOLIDWORKS Product Designer olyan képességek tárházát nyújtja, mint az alkatrészek, összeállítások, lemezalkatrészek tervezése, kinematikai szimuláció és műszaki rajz készítése.
  • 4. A SOLIDWORKS xDesign egy tökéletes modellező alkalmazás, ami bármilyen eszközön képes a böngészőn futni és a tervjavaslatok funkciója segítségével a legoptimálisabb kialakítást felajánlani a készítőknek.
  • 5. A 3DEXPERIENCE Marketplace Make összekapcsolja a hivatalos gyártó cégeket a világ minden tájáról és központi szerepet fog játszani az ipar fejlődésének következő szakaszában. A cél a világ legnagyobb virtuális ipari piacának a létrehozása, amelyben mérnökök és dizájnerek (a vásárlók) kapcsolatba tudnak lépni a gyártókkal (az eladókkal) megkönnyítve így a tervek valódi termékké válását. Ez a szolgáltatás továbbá online vásárlási felülelet biztosít több millió alkatrészből a Marketplace Part Supply funkción keresztül:  https://partsupply.3dexperience.3ds.com
3dexperience marketplaceA SOLIDWORKS World az új és partner termékek bemutatása mellett a SOLIDWORKS közösség ünnepléséről is szól. A zárónapon került sor a különböző díjak átadása, ahol nagy örömünkre cégünket és kollégáinkat ismét több nemzetközi elismerésben is részesítettek kimagasló értékesítési eredményeikért, amelyeket ezúton szeretnénk ügyfeleinknek, partnereinknek is megköszönni. A három nap változatos előadássorozatát Gian Paolo pedig ezzel üzenettel zárta: "A SOLIDWORKS közösség tagjaként mindannyian rendelkezünk olyan tudással, tehetséggel, képésséggel és kitartással, hogy az elképzeléseinkkel és terveinkkel egy jobb világot alkossunk." Akkor hát rajta!  
Legalább 3 karakter szükséges a kereséshez!
Érdeklődik megoldásaink egyike iránt vagy csak kérdése van?
Vegye fel velünk a kapcsolatot és tanácsadónk készséggel segít eligazodni vagy megválaszolni kérdéseit. Témák, amiben leggyakrabban keresnek minket: Szoftver bemutató, próbaverzió, tanácsadás, képzés információk, stb.
Személyes egyeztetés kérése
Mit hoz a jövő az iparban és a tervezésben?